Foglaló 

Az ingatlanvásárlást, legyen szó új otthonról, vagy csak egy jó befektetés lehetőségéről, általában hosszú keresgélés előzi meg. A minden szempontból tökéletes ügylet megkötése persze már nem tűr halasztást, a teljes vételár előteremtése azonban a legtöbb esetben nem megy azonnal. Vásárlási szándékunk komolyságát ilyenkor a foglaló átadása bizonyíthatja legjobban. 

Az égbeszökő ingatlanárak mellett manapság ritka az, ha valaki a kiszemelt ingatlan vételárát azonnal és egy összegben ki tudja fizetni. Sokkal gyakoribb megoldás a részletekben történő teljesítés, amikor is a tulajdonjog fenntartásával történő adásvételi szerződés aláírásával egyidejűleg „lefoglalózzuk” az ingatlant, a fennmaradó vételár-részletet pedig utólag fizetjük meg az eladónak. Ilyenkor továbbra is az eladó marad a lakás tulajdonosa, a teljes vételár kiegyenlítésekor azonban köteles külön – ügyvéd által ellenjegyzett – nyilatkozatban hozzájárulni tulajdonjogunk bejegyzéséhez. 

Ebben a folyamatban a foglaló igen komoly szerepet tölt be, hiszen a felek egyrészt ezzel erősítik meg a szerződés teljesítésére, azaz a lakás adásvételére irányuló szándékukat, másrészt egy szankció kilátásba helyezésével mintegy megnehezítik, hogy bármelyikük később elálljon a szerződéstől. A foglaló átadására vonatkozó megállapodást nem kötelező írásba foglalni, azt tehát a szerződéskötéskor szóban, vagy akár ráutaló magatartással is ki lehet kötni. Lényeges azonban, hogy megállapodásunkból az átadott pénzösszeg rendeltetése – azaz hogy azt foglalónak tekintjük – egyértelműen és minden kétséget kizáróan ki kell tűnjön. Érdemes megemlíteni, hogy noha foglaló alatt általában egy meghatározott pénzösszeget értünk, ezen túlmenően azonban bármilyen más ingóságot is adhatunk foglalóként (például értékes karóránkat), ha azt az eladó elfogadja. Roppant szigorú előírás, hogy a foglalót érvényesen csak a szerződés megkötésekor lehet átadni, és az átadásra ténylegesen sor kell kerüljön. A foglaló ígérete önmagában még semmit sem jelent, annak alapján sem a foglalót, sem a szerződés teljesítését kikényszeríteni nem lehet. Amennyiben a foglaló átadására a szerződés megkötésekor nem került sor, úgy annak kikötése érvénytelen és a később átadott pénzösszeg (vagy más dolog) már nem minősülhet foglalónak. Utólagos szerződésmódosításokban sem köthetünk ki már foglalót, sőt a szerződéskötéskor előlegként átadott összeget sem módosíthatjuk foglalóra. Annak persze nincs akadálya, hogy az adásvételi szerződés megkötésekor minősítsünk foglalóvá egy korábban más rendeltetéssel átadott összeget. Amint a fentiekből is látható, a foglaló átadására nagyon szigorú előírások vonatkoznak. Ennek magyarázata azonban éppen a hozzá fűződő jogkövetkezményekben rejlik. A foglaló először is bizonyítja, hogy az adásvételi szerződés létrejött, és aki ezt le akarja tagadni, annak már sokkal nehezebb lesz azt bizonyítania, hogy az a foglaló átadása ellenére sem jött létre. Mint már volt róla szó, a foglaló biztosíték is, amely egy komoly hátrány kilátásba helyezésével tart vissza a szerződésszegéstől. Ez a hátrány röviden úgy foglalható össze, hogy ha a szerződés a vevő hibájából hiúsul meg, akkor a vevő elveszíti a foglalót, ha pedig az eladó hibájából, akkor ő köteles az átvett foglaló összegének a kétszeresét visszafizni. Természetesen, ha a foglaló valamilyen ingóság volt, akkor az átvet dolgot kell visszaadnia, és a dolog pénzbeli ellenértékét is meg kell fizetnie. Gyakran nehéz persze eldönteni, hogy partnerünk ténylegesen hibás volt-e a szerződés meghiúsulásában. Ilyenkor legegyszerűbb azt a kérdést feltenni, hogy úgy járt-e el a teljesítés érdekében, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A vevő felelőssége például megállapítható akkor, ha a vételárat határidőre azért nem fizeti meg, mert az már nem áll a rendelkezésére, vagy alaptalanul bízott annak előteremtésében. Az eladó lesz köteles ugyanakkor visszafizetni a foglaló dupláját, ha például nem tájékoztatott minket arról, hogy a lakás korábban többször, nagymértékben beázott, majd e hibát felismerve mi magunk kényszerültünk elállni a szerződéstől. Előfordulhat persze, hogy a szerződés olyan okból szűnik meg, amelyért mindkét fél felelős, vagy amelyben mindketten vétlenek voltak; ilyenkor a foglaló a vevőnek visszajár. Nem árt hangsúlyozni, hogy a foglaló nem minősül bánatpénznek, azaz ha a foglalót veszni hagyjuk, akkor ezzel még nem biztos, hogy szabadulhatunk a szerződésből. Szerződéses partnerünk ilyenkor ugyanis változatlanul igényelheti a szerződés teljesítését (a teljes vételár kifizetését, illetve a tulajdonjog átruházását), és követelheti a foglaló összegét meghaladó kárát is. A foglalónak tehát van egy úgynevezett kárátalány szerepe is, ami azt jelenti, hogy a károsultnak a szerződés meghiúsulásából eredő kárát csak a foglaló mértékét meghaladó részben kell bizonyítania. Az eddig ismertetett szabályok talán már segítenek megfontoltabb döntést hozni abban a kérdésben, hogy a frissen meglelt ingatlan ellenében merjünk-e adni foglalót, és ha igen, akkor mikor és milyen összegben tegyük ezt. A foglaló összege tekintetében egyébként nincs kötelező előírás, az tehát az eladó és a vevő szabad megállapodásának a függvénye. Meghatározásakor csupán arra kell ügyelni, hogy nagysága ténylegesen komoly hátrányt jelentsen a szerződést szegő félnek. Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy ez a hátrány nem okozhat indokolatlanul magas és aránytalan érdeksérelmet. Utóbbi esetben a túlzott mértékű foglalót a bíróság mérsékelheti, megvizsgálva a foglalónak a vételárhoz viszonyított arányát (a bírói gyakorlat általában a 10 százalék körüli összeget fogadja el), a feleknek az adásvételhez fűződő érdekét, sőt, akár a teljesítés meghiúsulásának okát és körülményeit is.